Remélem mindenki jól átvészelte a karácsonyi zabálást és rokonlátogatást és a Mikulás/Jézuska (kinek mi) is bőségesen gondoskodott mindenkiről!
Nálunk a helyzet viszonylag változatlan, ahogy vártuk Karácsonyt követően megjöttek a vendégek is. Tegnap csodálatos napsütés fogadott mindenkit, de azért a hideg is kimutatta a foga fehérjét. :-) Jó hideg volt, de amíg a nap sütött, addig a napon elég meleg volt. Elég jó forgalmunk volt, szépen megtelt az egész Hütte. Ezt már szeretjük, így hamar eltelik a nap.
Estére Petra meghívott magukhoz, hogy egyek valami rendes karácsonyi vacsit. :-) Előző este meg Klaus-ék hívtak meg egy kis vacsira. Leberkäse (húskenyér) és krumplisaláta. Vittem egy üveg bort. Degenfeld Muscat Lunel. Ha az ember finom bort szeretne inni, akkor érdemes magyar borhoz nyúlni. Természetesen mindenkinek ízlett.
A mai napra is elvileg azt ígérte az időjárás előrejelzés, hogy szép idő lesz. Hát nem így lett. Reggel eléggé borús volt az idő, tehát a "levelibékák" eléggé mellélőttek! Sőt nem sokkal dél után már havazni is elkezdett és egész délután esett. Sőt még most is havazik.
Ma is elég sűrű nap nap volt és pörögtünk rendesen.
Sajnos azzal, hogy egyre több a síelő, a balesetek esélye is növekszik és ez ma be is igazolódott. A sípályákat egyértelműen jelzik - nem véletlenül. Pont mellettünk van a hegyoldalban egy terület, ahol húzódik egy árok, aminek a széle elég meredek és kb 4-5 méter mély. Tavaly nem is tűnt fel, hogy ott bármi baj lehet, de ma három emberke is letért a pályáról és szerencsétlenségükre pont telibe találták az ároknak a legmeredekebb és legmélyebb részét, így bele estek. Az elsőkről úgy értesültünk, hogy egy lány sírva rohant be hozzánk, hogy beleestek a szakadékba az ismerősei. Petra mondta, hogy gyorsan hozzak két pokrócot és hívtuk a hegyimentőket. Majd mire a térdig érő hóban odaértem közel az árokhoz, kiderült, hogy mindkét emberke jól van és már mások kiséretében másznak ki az árokból. Úgy tűnt minden rendben és az ijedtségen kívül semmi bajuk. Szóltunk a Bergwacht-nak, hogy úgy néz ki minden rendben, nem kell jönniük. Mindketten bejöttek hozzánk, aztán jónéhány perccel később az idősebbik ember hozzátartozói szóltak, hogy valami baj mégis lehet, mert egyre rosszabbul van az ember. Jött a hegyimentő megvizsgálta, aztán elvitték. Pont, amikor elmentek, szólt a másik ember társasága, hogy náluk is egyre szarabbul van a balesetes. Nem fáj semmije, de valahogy szarul van. Hívtuk megint a Bergwacht-ot, Tádé (eredetileg Tadeus, azaz Tade) megvizsgálta, majd elment, mert jön a helikopter egy harmadik emberkéért, aki szintén belepottyant az árokba, de kicsit rosszabbul járt. Nála valószínűleg gerincsérülés van. A helikopter ott szállt le mellettünk - kb 60 méterre és most láttam, hogy ilyenkor a Bergwacht hogyan irányítja a helikopter pilótáját. Tádé állt, integetett, majd ahogy közeledett a helikopter letérdelt, hogy ne fújja el a szél és a helikopter jóformán rá szállt le. Ahogy tartotta a kezeit és integetett a helikopter orra mintha a tenyeréhez ért volna. Ilyenkor ők mutatják a pilótának hogy hol van biztos terep a leszálláshoz.
Tehát zajlik az élet a hegyen!